„Azt hiszem, spontán vagyok, sok bennem a temperamentum. Néha furcsának tűnök. Csak néha különleges véleményeim vannak. Szeretek beszélni. Egyfajta szarkasztikus humorom van. Szeretek nevetni. Szeretek társalogni és provokálni az embereket.”
- Sabine Dünser

Nagyon jól emlékszem: a 29. születésnapom volt, 2006. július 10-én. Az interneten olvastam róla. Egészen véletlenül. Sabine Dünser, egy liechtensteini metalzenekar énekesnője, két nappal korábban elhunyt agyvérzésben. Amikor először láttam a híreket, bármennyire tragikus volt, túl abszurdnak tűnt: egyszerűen nem lehetett igaz… Nem ismertem annyira, de teljesen megdöbbentem! A születésnapi hangulatom azonnal elmúlt.

Sokat haboztam, közzétegyem-e a levelezéseink és a beszélgetéseink tartalmát, amiket Sabinével folytattam. Az összes e-mail és MSN-beszélgetés információforrásnak volt szánva a készülő könyvemhez… De miután még egyszer elolvastam és rájöttem, mennyi lelkesedés csillant át Sabine szavain, és miután a zenekar engedélyét is megkaptam, úgy döntöttem, publikálom a kis interjúnkat.
Sabine rögtön azután hunyt el, hogy felvették az Elis harmadik, Griefshire című albumát, az albumot, amit ő a „baby”-jeként jellemzett. Egy koncepciós album. Sajnos nem láthatta a megjelenését, nem olvashatta vagy hallhatta a rajongók és a sajtó reakcióját. De úgy tűnik, élete utolsó hónapjai mégis nagyon izgalmasak és örömteliek voltak:

„Ez egy mozgalmas időszak volt számomra” mondta Sabine. „De ezt így szeretem. Végeztünk a felvételekkel. Nagyon-nagyon boldog vagyok. Ez a negyedik lemez, aminek része vagyok, de ez tényleg az én babám. Azt hiszem, általánosságban ugyanabban a szellemben készült, mint az előző albumaink, de a kompozíción még többet dolgoztunk. Ezúttal a legtöbb dalt Pete (Streit, gitár) írta, mivel Jürgen (Brogen, szintén gitár), aki szintén írt számokat, kilépett a zenekarból. Én magam (zeneileg) két dalt írtam az albumhoz: egyet vonósokkal és hárfával, egyet zongorával és hegedűvel. Mindkettő lassú, gitár és dob nélkül. Mindig én írom a dallamokat, amiket énekelek, és ezúttal a kórusrészeket is én rendeztem, ami óriási élmény volt!
És ismét lesz három német dal, köztük Georg Trakl (1887-1994; osztrák költő) egy másik verse. Úgy gondolom, hogy amikor németül énekelek, a hangom drámaibbnak és operásabbnak hangzik, mint angolul. Az angol lágyabb és könnyebben énekelhető. És bár a német az anyanyelvem, könnyebbnek találom az angol szövegek írását. Ha németül írsz, nagyon kell vigyáznod, hogy ne legyél giccses, és ne hangozz úgy, mint néhány német népdalénekes, ami nagyon-nagyon szörnyű. Azt hiszem, a németnek van egy különleges varázsa, bár nagyon kemény nyelv. De tudom, hogy sok ember a német dalainkat szereti a legjobban. Még akkor is, ha általában nem szeretik a német dalokat. Tehát feltételezem, hogy különlegesnek tűnnek.
Már jó ideje beszéltünk arról, hogy csinálunk egy koncepciós albumot, és egy nap a menedzserünk is megkérdezte, érdekel-e minket egy koncepció elkészítése az új albumhoz. Tehát leültem és elgondolkoztam rajta, majd eszembe jutott ez a történet.
A szövegeim nagyon személyesek. Ha ismersz, akkor igazán tudsz olvasni a szívemben. De ezúttal nem lesz ugyanez, mert ez az album egy történetszállal és különféle karakterekkel rendelkező koncepció, és mindegyiknek más érzései vannak.
Mindig inspirált az irodalom, de nem közvetlen módon. Ez inkább azokról az érzésekről és légkörről szól, amit egy könyv vagy vers hozott létre az elmémben, majd ezt a légkört próbálom megteremteni a szövegeimmel és a dallamokkal. De gyakran előfordul, hogy csak a dal megírása után jövök rá, hogy egy könyv vagy egy vers hatott rám.
Georg Trakl igazán nagyon lenyűgözően fejezi ki a melankolikus és morbid érzéseit nagyszerű metaforákkal és képekkel. Ez nagyon tetszik nekem, ezért döntöttem úgy, hogy minden eddigi albumunkon felhasználom egy-egy versét egy dalhoz. Ez egyfajta hagyomány.
Mindig akkor írom a szövegeket, amikor kipróbálom a dallamokat. Megkapom a kész dalt Pete-től, billentyűvel, gitárral, basszusgitárral és dobokkal, aztán elkezdem kipróbálni a különféle dallamokat és használok néhány szót, majd írni kezdem a szöveget. És ezúttal egészen egyszerű volt, mert mindig tudtam, hogy a történet melyik részéről fog szólni a dal, így csak megfelelő szavakat kellett találnom.
A zene mindig nagy szerepet játszott az életemben. Először négy évig furulyáztam, majd áttértem a zongorára, amin tíz évig játszottam. Ez idő alatt elkezdtem álmodozni a zenélésről. Először a zongorázást akartam folytatni, és a zongoratanárnőm is azt szerette volna, hogy ezt tanuljam tovább. De végül nem tettem, mert féltem, hogy elveszítem a szórakozást, ha folyton játszanom kell. És mindig szerettem énekelni. Sokat énekeltünk az iskolában, ami olyasvalami volt, amit nagyon kedveltem. Később, tizenkét évesen csatlakoztam egy kórushoz. Ez az iskolánk kórusa volt, de csak a tanárok és a tanulók szülei alkották, és csupán egy barátom meg én voltunk benne diákok. Később egy kórusegyütteshez csatlakoztam az iskolában, ahol az első kis szólóimat énekeltem. Ezután pedig egy másik kórusba léptem be, ahol kilenc évig maradtam. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat (logopédia), abbahagytam a zongoraleckéket, és elkezdtem énekórákat venni.
Csatlakoztam egy zenei produkcióhoz itt Liechtensteinben. Körülbelül húszéves voltam. És ettől kezdve az éneklésre koncentráltam. 1999-ben megszületett az Erben der Schöpfung ötlete. Volt egy barátom, aki vendégénekelt a WeltenBrand-albumon. Ő mondta Ollinak (Oliver Falk), a WeltenBrand billentyűsének, hogy egész szép a hangom, szóval Olli megkérdezett, csatlakoznék-e egy Erben der Schöpfung nevű elektronikus projekthez. Beleegyeztem, és megígérte, hogy készítünk egy lemezt. Ezután egy évig nem hallottam felőle, mígnem összefutottam vele, amikor kimozdultam. Azt mondta, befejezett néhány dalt, és átmehetnék hozzá, hogy kipróbáljak néhány szöveget és vokált. Elkezdtem írni szövegeket, dallamokat, háttérvokált és mindent. Nem sokkal ezután Olli felkérte Pete-et, hogy játsszon fel néhány gitárt egy dalhoz. Annyira tetszett nekünk az eredmény, hogy a kérésünkre szinte minden dalban gitározott. Ezután megkérdeztük, érdekli-e a zenekar állandó tagként, és szerencsére érdekelte. Szóval stúdióba vonultunk, anélkül, hogy valaha játszottunk volna együtt, és felvettünk kilenc dalt a Twilight albumhoz. Ez 2001-ben jelent meg Olli kiadójánál, a M.O.S. Recordsnál, és elég nagy sikert aratott. Egészen odáig soha nem írtam dalszöveget vagy énekdallamot. Ez volt a legelső ilyen jellegű tapasztalatom. És az első zenekarom.
A dalok élő előadásához további zenészeket kerestünk, akiket végül Tomban (basszusgitár) és Jürgenben (gitár) találtunk meg. Mindketten a Zero Hunt tagjai voltak Pete-tel együtt. Később leálltak a Zero Hunttal, hogy az Erben der Schöpfungra koncentrálhassanak. Nem sokkal ezután csatlakozott a zenekarhoz dobosként Franky; körülbelül másfél éve lépett ki a bandából. Így ismerkedtem meg a zenésztársaimmal.
Az Erben der Schöpfung elektronikus projektnek lett szánva, ezért rengeteg elektronikus hangzást tartalmazott. A dobok programmal készültek, és nagyon technoid módon szóltak. Később, amikor Olli elhagyta a csapatot, megnőtt a többi bandatag befolyása. Mindannyian metalfejek voltak, így a metal rész felerősödött. Így alakítottuk ki a stílusunkat.
Igazából, én csak akkor léptem bele a metalzene világába, amikor csatlakoztam az Erben der Schöpfunghoz. Elkezdtem hasonló zenekarokat hallgatni, hogy tudjam, hogyan hangzik. Például így ismertem meg a Nightwish-t. Persze amikor tini voltam, hallgattam egy kis Guns’n’Rosest, de nem igazán voltam metalfan. Számomra a metal mindig szervezett zaj volt. Az unokatestvérem nagy rajongója volt a Metallicának, de én ezt egyáltalán nem tudtam megérteni. Viszont amikor közelebbről meghallgattam őket, felfedeztem néhány dallamot és harmóniát, amik elrepítettek. És tetszett a hangos, kemény, erőteljes hangzás kombinációja a dallamokkal és érzésekkel. De még mindig sokféle zenét hallgatok, nemcsak metalt.
Számos énekes inspirál mindenféle zenei stílusból, mint például a jazz és a klasszikus zene, a pop és a rock. Szeretem Fiona Apple-t, Tori Amost, Tarja Turunent, Liv Kristine-t, Delta Godremet, Whitney Houstont és még sokakat. A technika és a tartományok nagy hatással vannak rám, de mindez semmi, ha nem ébresztenek érzelmeket.
További érdeklődési köreim: lássuk csak… Találkozni a barátaimmal, röplabdázni, snowboardozni, főzőcskézni, sétálni, úszni, és – természetesen – zenét hallgatni. Ja és kötni – mindig is szerettem! Folyton kötök a turnékon, mert sok a szabadidő, amikor nem lehet túl sok mindent csinálni.
Röplabdázom is. A 160 centimmel nem vagyok egy ideális személy röplabdára. De jó kis csapatunk van. A negyedik ligában játszunk, ami a legalacsonyabb, de eddig az összes meccset megnyertük. Szóval valószínűleg jövőre a harmadik ligában fogunk játszani. Kétszer játszunk egy héten. Az edzések és a játékok többnyire hétvégén zajlanak.
Liechtensteinben élek. Ez tényleg egy nagyon kicsi ország. Körülbelül csak 32000 lakosunk van, és nagyjából 160 négyzetkilométer. Ez néha előny, de néha nem. Amit igazán szeretek, az a táj a hegyekkel és a folyóval. Nagyon otthon érzem magam itt. De meg kell ragadnom a lehetőséget, hogy néha elmenjek, mert az ország nagyon kicsi, és az emberek kissé konzervatívak. Látnod kell más országokat és kultúrákat ahhoz, hogy megnyisd az elmédet.
Vannak itt más zenekarok is. Elég sok, de többnyire csak a hazánkban ismerik őket. Megtekintheted a www.flbr.li oldalt – ez a ’Friends of Liechtenstienian blues and rock music’ honlapja. Én is tagja vagyok, és szoktunk szervezni itt néhány eseményt és koncertet. Itt megtalálhatod a linket az összes FL-taghoz.
Logopédusnak lenni előny, ha énekesnő is vagy. Tanulmányaim során megtanultam néhány dolgot az ének-és beszédtechnikákról, amiket most fel is használok. Mindig tudtam, hogy emberekkel szeretnék dolgozni. Mindig egyfajta szociális munkára vágytam. És mindig is érdekeltek a nyelvek meg a kommunikáció, ezért döntöttem úgy, hogy logopédus leszek. A másik ok az, hogy nem kell teljes munkaidőben dolgozni. Az az álmom, hogy a zenélésből éljek, és akkor még több időm lenne zenélni.”

Nyugodj békében, Sabine.