2.                         A VÁROS  ( DIE STADT)

„ Egy sivár látvány… A város elhagyatott, az utcák üresek… Úgy tűnik, a jó öreg sötét történetek örökre elfelejtődtek. Ha hegyezed a füledet, még hallhatod, ahogy a suttogó szél elmeséli a múlt történeteit, amikor a város még virágzott. A város, ahol ilyen boldog és csodálatos éveket töltöttem, a város, ahol mindazonáltal a legfájdalmasabb bánatot éltem át. Mennyire szeretek ezekre a boldog időkre visszaemlékezni…

A városnak idillikus fekvése volt egy síkságban, körülvéve a meleg szélben lengedező fűvel. A bájos épületek a vidéki kúria körül gyülekeztek, a kicsi város legnagyszerűbb épülete körül. Minden vasárnap ott találkozott a közösség, hogy beszélgessenek egymással, és együtt érezzék jól magukat. A lakók büszkék és szabadok voltak, erős szellemmel, áradó szívélyességgel.

Közvetlenül a város mellett egy kicsi domb található, mely az egész városra való tökéletes kilátást kínál. Sok órát eltöltöttem itt, s figyeltem a szülővárosomat és lakóit… Egy megfigyelő és egy olyan kívülálló, mint amilyen mindig voltam, része a közösségnek, és elválaszthatatlanul összefügg a történelmükkel.

Ma már semmi sincs itt, csak elhagyott és düledező épületek, köztük a vidéki kúria fekete, megégett maradványai… Megsemmisítve egy dühös szellem tüze által, aki egykor olyan közel állt hozzám, s aki a legtöbbet jelentette az életemben…

Azóta a sorsdöntő éjszaka óta senki sem élt ezekben az épületekben… Belépve az elhagyatott szobákba látod a tányérokat, melyek még mindig az asztalon vannak… Ott felejtve egy vacsora után a bérlőik által, akik sosem tértek vissza házaikhoz. Csak a lelkük lebeg a város fölött… megváltatlanul.

Az én lelkem is vissza fog térni oda, amikor halott leszek… hamu a hamuba… ott, ahol örökre egyesülök a bátyámmal, s ez olyan, mint amikor megeskettük egymást szeretett anyánk halála után…”

Elveszett az a város
Mely egykor aranyban csillogott
Elhagyatott az a város
Amely engem olyan sokáig elszállásolt.

Megsemmisült a város
Amióta egy beteg szellem tombol
Sötétben fekszik a város
Amióta a szeretet elhagyta őt.

Bájos volt a város
Amely egy szelíd dombhoz simult
Aranyszínben fekszik a város
Valahányszor onnan fentről meglátom.
Szeretett a város

Valahányszor értem kiáltott
Egyesül a város
Saját magával, s elhagyatott, mint én.
Egy vádló szél fúj a sötét utcán

Csupán ő érti meg mélységes bánatomat
A Halál egyesült az egykor büszke várossal
Amit egy beteg szellem megsemmisített.

Elveszett az a város
Mely egykor aranyban csillogott
Elhagyatott az a város
Amely engem olyan sokáig elszállásolt.

Megsemmisült a város
Amióta egy beteg szellem tombol
Sötétben fekszik a város
Amióta a szeretet elhagyta őt.

Egy vádló szél fúj a sötét utcán
Csupán ő érti meg mélységes bánatomat
A Halál egyesült az egykor büszke várossal
Amit egy beteg szellem megsemmisített.