Élisz, ha feketéllő erdőn szól a rigó,
Ez a te pusztulásod.
Kék hegyi forrás hűsét issza ajkad.

Hagyd, ha homlokod ősi regéket,
Madarak röptének sötét értelmét
Vérzi halkan.

Ám puha léptekkel tartasz te az éjbe
Mely bíbor szőlőtől roskadozón csüng,
S a kékségben szebben lendíted karodat.

Egy csipkebokor zeng,
Hol holt szemeid pihennek.
Ó, de rég halott vagy, Élisz.

Tested jácint,
Melybe szerzetes mártja viasz-ujjait.
Hallgatásunk fekete üreg;

Olykor szelíd vad lép ki belőle
S nehéz szemhéját lassan leereszti;
Halántékodra fekete harmat hull,
hullócsillagok utolsó aranya.

(Georg Trakl verse, fordította: Erdélyi Z. János)