|
Abban az időben történt,
Amikor a Nap felizzította a Földet,
És az emberek az éjszaka után vágyakoztak,
Az árnyékok után
És a szenvedéseik enyhítése után.
A levegő fülledten, némán áll
A Föld a hőségben remeg
Nem enyhíti szellő a szenvedést
Izzadság folyik a hideg homlokon
Nem enyhíti szellő a szenvedést
Finom szárnyakon lebeg át az éj
Az utolsó nap
Lecsukja a sötét szemeket puha szárnycsapással
Finom szárnyakon lebeg át az éj
A halk panasz
Hangtalanul tűnik tova, mert nem képes semmire.
Poros a forró levegő
A légvétel nehezére esik
Nem enyhíti szellő a szenvedést
Könyörögve virraszt az ágyánál
A szeretett az éjszakára várva
Nem enyhíti szellő a szenvedést
Finom szárnyakon lebeg át az éj
Az utolsó nap
Lecsukja a sötét szemeket puha szárnycsapással
Finom szárnyakon lebeg át az éj
A halk panasz
Hangtalanul tűnik tova, mert nem képes semmire.
Abban az időben történt
És végre jött az éj.
| |