Estente, ha sötét ösvényeken bolyongunk,
megjelennek előttünk sápadt alakjaink.

Ha szomjazunk,
iszunk a tó fehér vizéből,
édességéből szomorú gyermekkorunknak.

Holtan nyugoszunk mi a bodzabokor tövében,
elnézzük a szürke sirályokat.

Tavaszi felhők szállnak a sötét város fölé,
mely a szerzetesek nemesebb korába hallgat.

Mikor keskeny kezed kezembe fogtam,
halkan felnyitottad kerek szemed.
Régen volt ez.

De ha a szívben sötét zene kisért,
te megjelensz fehéren barátod őszi mezőin.

(Georg Trakl verse, fordította: Komlós Aladár)